Taksony-Rain közös szereplése a Donauries kiállításon

Megtiszteltetés volt településünk számára, hogy meghívást kaptunk Rain am Lech testvérvárosunktól, hogy ismét részt vegyünk a Donauries kiállításon, ez alkalommal a németországi Nördlingenben.

A  bajor tartomány egyik legnagyobb kiállítását kétévente rendezik meg. A Taksonyt képviselő csapat 2013-ban Donawörthben mutatkozott be először ahol nagy sikerünk volt, mely következtében idén már ismerősként, örömmel üdvözöltek bennünket mind a kiállítás szervezők, a partnertelepülések, és a kiállítók is. A történelmi német kisvárosban, Nördlingenben a kiállítás 5 napja alatt 40 ezer négyzetméteren, 13 pavilonban, a 380 kiállító céget mintegy 49 ezer látogató tekintette meg.

A Taksonyi Hírharang 2015. októberi számában megjelent cikk ide kattintva olvasható.

A kiállításon készült fotók a Galériában megtekinthetők.