Szüreti Mustra 2018.

A szüretelés hagyományát  megtartva, ám értéként a bor és a kultúra nemes kapcsolatát ápolva vár minden érdeklődőt szeretettel szeptember 29-én  szombaton, délután 14 órai kezdettel a Taksonyi Mustrára a szervező, Lokálpatrióta Egyesület.

A szüreti felvonulás a Szent István térről élő fúvószenével indul az atyák áldását követően végig a Dózsa György utcán, Széchenyi úton, Wesselényi utcán át az óvoda előtti Szent Anna térre. A látványos menetben megcsodálhatjuk a tánccsoportok színpompás viseleteit a legkisebbektől kezdve, előgördülnek a hintók, nemzeti színű zászlók, lovaskíséret, gazdagon feldíszített szüreti koszorú, mely évről-évre Vérten Ervinné, Rézi néni keze munkáját dicséri.

A szüreti mulatság helyszínére érkezve a köszöntőket követően a helyi tánccsoportok műsorait élvezhetjük a délután, majd utcabállal folytatódik a mulatság, melyhez a „Takser Spatzen” zenekar kínálja a talpalávalót.

Ez a nap elsősorban a német nemzetiségi hagyományok megőrzéséről szól, de mindemellett kicsiknek és nagyoknak egyaránt lehetőséget nyújt egy fergeteges hangulatú, zenével, tánccal és játékokkal tarkított szombat délután eltöltésére. Lesz lehetőség íjászkodásra, „Miska kancsó” kiállítás megtekintésére, a legkisebbeket pedig ugrálóvár, és kézműves foglakozások várnak, este hangulatos tábortűz kíséretében.

Ez időre a szorgos gazdák már leszüretelnek, így mindenkinek lesz lehetősége megízlelni a helyben préselt friss MUSTOT, a helyi borászok kiválóságait, és a szigetcsépi GÁL pincészet díjnyertes borait is megkóstolhatjuk.

A Forrás standjánál a szüreti pecsenyével és a különféle extrákkal készülő Hot-doggal, valamint sült-kolbásszal csillapíthatjuk éhségünket, de vásárolhatunk helyi termelő kínálta sajtkülönlegességet, és termelői mézet is.

Ez a nap a régi szokásokat megtartva, ám mégis a mai kor elvárásaihoz igazodó kikapcsolódást nyújt minden érdeklődő számára! Jöjjön el, és legyen részese a Szüreti forgatag hangulatának.