Templomok éje -református

Az ökumené jegyében indult évekkel ezelőtt ez a különleges program, melynek célja a hívek és érdeklődők meghívása a katolikus és református templomba – kivételesen a művészetek szentélyébe – az est leszálltát követően.

Ebben az esztendőben a református testvérek nyitják a sort szeptember 10-én, vasárnap 18 órakor a Virág utcában, ahol a templom előtti közterületet lezárva sátrak védelmében találkozhatunk kellemes beszélgetésre és eszmecserére a kávé-és teaházban, és ahol külön sarok várja a gyermekeket is. Az imaház intim bensőjében mindig meglepetéssel várják a vándort, ahol az érzékszerveket fogják munkára – a lélek pallérozása okán. Az idén a szemnek kínálnak izgalmakat,- érdemes élni a meghívással.

Szeptember harmadik vasárnap estéjén – 17-én este 20 órakor kezdődik a gyertyafényes koncert a Szent Anna katolikus templomban, mely egyedi és ritkán megélhető élményt kínál a rengeteg pici, lobogó mécses és gyertya fényénél. A remek akusztikával rendelkező épület kínálja magát énekhangra és hangszerek megszólaltatására egyaránt. A trombita, az orgona és a harmonika mellett a felcsendülő énekek szépsége bűvöli el a látogatót, aki e kora őszi estén  megmártózik ebben a ritkán kínálkozó hangulatban.

A szervezők szeretettel várják az érdeklődőket felekezeti hovatartozástól függetlenül mindkét estére,- a belépés díjtalan!