Kellemes környezetben betegen is! -A Széchenyi úti orvosi rendelő hivatalos átadása

A Széchényi út 36. szám alatti orvosi rendelőbe belépvén megújult környezet, esztétikus színvilág és bútorok fogadják a betegeket. A nyár folyamán az esetleges zajhatások és a felújítás okozta apróbb kellemetlenségek ellenére a háziorvosi és fogorvosi ellátás változatlan rendelési időben, folyamatosan működött. Mindez annak köszönhető, hogy a Taksonyért Vállalkozók Klubja Egyesülete a Széchenyi u. 85. szám alatti épületükkel lehetővé tették, hogy az átmeneti 1-2 hétben orvosaink az ő épületükben rendeljenek.

Taksony polgárai nevében Kreisz László Polgármester hivatalos keretek között a rendelő átadásán köszönte meg Dr. Kapitány Lászlónak, az egyesület elnökének a köz érdekében tett önzetlen segítségüket.  (képek az átadásról a lenti galériában) 

Az átadáson részt vett a kivitelező Thermotel Kft. ügyvezetője, Zelizi János és munkatársai is, akiknek szintén köszönjük, hogy precízen, határidőre teljesítették a kivitelezési munkálatokat. 

Bízunk benne, hogy a megszépült, korszerű környezetben a betegek számára könnyebben elviselhetőbb lesz a várakozás és a lakosok is érezni fogják a megújult környezet pozitív hatását!

Pillanatképek a rendhagyó rendelésről (orvosi rendelő átadó):

Az alábbi galéria képei segítségével virtuálisan megtekinthetik a felújított orvosi rendelőt: