Taksony nap ünnepi pillanatai

Településünk névadójára, Szent István király nagyatyjára, Taksony fejedelemre emlékeztünk november 29-én, a Művelődési ház színháztermében, mely koszorúzással vette kezdetét a fejedelmi szobornál.

Az ünnep fényét emelte, hogy jelenlétével megtisztelte rendezvényünket Pánczél Károly országgyűlési képviselő úr, valamint díszpolgárunk, Mészáros Márta, a felvidéki Taksony (Matúškovo) polgármester asszonya.

Minden esztendőben az ünnepség kiemelt eseménye, a Képviselő-testület ünnepi ülése keretében, a taksonyi polgárok ajánlása alapján, a testület által odaítélt elismerő kitüntetések, ebben az évben az Életműdíj valamint az Érdemes Polgár cím átadása.

Az idei esztendőben a közösségeket szolgáló példaértékű tevékenysége elismeréseként, és a Szent Anna kórus megalapításáért, Höchszt Erika vehette át településünk rangos díját, az „Érdemes Polgár” kitűntetést.

„Életmű díjat” vehetett át Török Istvánné, a német nemzetiségi hagyományok aktív ápolásában, a kétnyelvű német nemzetiségi oktatás bevezetésében, a testvérvárosi kapcsolatok építésében, és a gyermekek emberi értékekre nevelésében végzett példamutató munkásságának elismeréseként.

A kulturális műsor keretében a Szent Anna kórus és a Dalos bogarak közös produkcióját hallhattuk, majd a kortárs zenészek egyik legsokoldalúbb és legkiválóbb képviselőjét, a számos elismert díjjal kitüntetett harmonikaművész: Orosz Zoltán mini koncertje emelt minket ünnepi hangulatba, mely választások ezen a napon sem voltak véletlenszerűek, díjazottjainkhoz sok szállal kötődtek.

A kiállítótérben testvértelepülésünkről, a felvidéki Taksonyfalváról érkező Szőcs Ildikó alkotásaiban  gyönyörködhettünk, kinek tárlatában szebbnél szebb csendéletek, tájképek, grafikák, tojás faragások jól elfértek egymás szomszédságában.

Az ünnepség zárásaként fogadáson nyílt alkalmuk a vendégeknek a Forrás konyhája által készített finom falatok elfogyasztása mellett gratulálni ünnepeltjeinknek, beszélgetni, hogy mindenki számára emlékezetes maradjon e különleges este.

Ünnepségünk pillanatai képekben

Erika