Taksony és Henfenfeld gyászol

Taksony Díszpolgára, Erwin Hauenstein, 91 éves korában, 2019. március 11-én örökre elment.

Erwin bácsi a testvértelepülési kapcsolat létrehozó atyja, akinek a két település közötti szálak megerősítéséért tett cselekedetei ldaértékűek, hatalmas szenvedéllyel szervezett segélyszállítást a taksonyi lakosság számára, az iskola fejlesztéséhez nagy mértékben hozzájárult, osztályokat bútorozott és nyelvi labort rendezett be, segítségével tankonyhát alakítottak ki, tanítást segítő eszközöket: tankönyveket, fénymásolót, írásvetítőt küldött. 

Kezdeményezte és támogatta az iskola előtti közlekedési lámpa létrejöttét.

Taksony Nagyközség és lakossága érdekében kifejtett kiemelkedő munkálkodása elismeréseként 2000-ben, a Millennium évében, Taksony tiszteletbeli díszpolgárává választották. A két közösség közötti diákcsere előmozdítása érdekében Henfenfeldben megalapította a partnerségi szövetséget, vezette az egyesületet és 2010-ben kinevezték tiszteletbeli elnöknek.

A három évtized alatt kialakult barátság nemcsak egy értékes ajándék a két település lakosai számára, hanem annak megőrzését, megélését és megújítását is közös feladatként élte meg. 

Sokak számára példakép volt. 

A nagy emberi teljesítmények, alkotások, életművek tiszteletet, megbecsülést érdemelnek. Sokszorosan így van ez, ha céljuk mindenkor a közösség szolgálata. 

Erwin Hauenstein temetési szertartása március 23-án, 13 órakor lesz a Henfenfeldi HerzJesu Templomban. 

Isten Veled, Erwin Bácsi!