Államalapító Szent István ünnepén!

Naptárunk utolsó nyári hónapjának huszadik napja Magyarországon, Szent István király szentté avatásának, a magyar állam alapításának valamint az új kenyérnek az ünnepe. Ezen jeles alkalomból hívta közös ünneplésre, emlékezésre településünk polgárait Taksony Nagyközség Önkormányzata és Képviselő testülete. Az ünnepi esemény a Szent István park kellemes környezetében várta az érdeklődőket, ahol országunk születésére emlékeztünk.

Kreisz László ünnepi köszöntőjét követően a Vivaldi Keresztény Kamarazenekar ünnepi mini koncertjét élvezhettük Bali Gábor koncertmester vezetésével, melynek műsorában a szóló- és a kamarazene irodalom gyöngyszemei és különlegességei hangoztak el.

Az ünnepség keretében a történelmi egyházak képviselői megáldották és megszentelték az új búzából készült kenyeret, és kérték Isten áldását valamennyi magyar család kenyerére és életére.

A kenyérszentelést követően beszélgetéssel zártuk az ünnepi programot, melyhez a Dózsa György utca és a Szent István tér lakói  finom házi süteményei és az önkormányzat által kínált frissítő, kávé kínált baráti, családias hangulatot.

Ezúton is köszönjük mindazoknak, akik ízletes süteményeikkel fűszerezték meg az ünnepi programot és ezt az együtt töltött kellemes napos délutánt.