Vidám hangulatban telt a XV. Esélyegyenlőségi nap

Évről évre hívja és várja a Taksonyi Mozgáskorlátozottak Szervezete sorstársait és a szimpatizáns érdeklődőket, az augusztus végén megrendezésre kerülő összejövetelen. A szélrózsa minden irányából érkeztek a vendégek, fellépők, érdeklődők, többségében visszajáró vendégként. A rendezvényt Lakatosné Nusika, a taksonyi szervezet helyi titkára nyitotta meg, majd köszöntötte a vendégeket Wágnerné Bartha Zsuzsanna alpolgármester asszony és Roszik Csaba a Regionális Egyesület elnöke is. A nagyszerű fellépők sora és a magával ragadó hangulat, most is garantált volt és tette teljessé az egész napos programot.

Kreisz László polgármester úr elismerő oklevéllel köszönte meg az eltelt 15 év áldozatos és kitartó munkáját, melyet a közösség építéséért, összetartozásáért végzett Lakatos Györgyné és Szénási Béláné.

Lakatos Györgyné, mint a taksonyi szervezet első embere hosszú évek óta lelke a közösségnek, kiemelkedő szerepet tölt be annak megsegítéséért, elkötelezetten, önzetlenül dolgozik a fogyatékkal élők társadalmi szemléletformálásában, önálló életvezetésük kialakításában. Köszönjük lelkiismeretes és fáradhatatlan munkáját, elkötelezetten végzett közösségformáló és szervező tevékenységét. 

Fotóinkban tekintse meg a nap hangulatát felidéző képeket!