Pedagógusnap 2020.

A Taksonyban dolgozó pedagógusokat köszöntötte pénteken a Német Nemzetiségi Önkormányzat és Taksony Nagyközség Önkormányzata Pedagógusnap alkalmából. A helyszín most más volt ugyan, de a szándék ugyanaz, köszönetet mondani áldozatos munkájukért, a nem mindennapi helyzetben való helytállásért. A COVID19 miatt bevezetett digitális tanrend elszakította egymástól a diákokat és a tanárokat, de ettől függetlenül ők otthonról is ugyanazzal az odaadással oktattak-neveltek. Az elmúlt hónapokban a pedagógusok új oldalukról mutatkoztak, tették a dolgukat korábban nem tapasztalt kihívások közepette, szokatlan körülmények között. Köszönjük az év minden napján, de pedagógusnapon különösen. Ez a nap főhajtás a pedagógusi hivatás előtt, s köszönetnyilvánítás a felelősségteljes, sokszor erőt próbáló, de gyümölcshozó munkájukért. 

A köszönet és hála szavait hallhattuk Kreisz Mátyás Tamástól a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökétől és Kreisz László polgármester úrtól is. A beszédek után  az ünnepély legszebb része következett – a jubiláló pedagógusok köszöntése. Meglepetés műsorral készültek diákok és pedagógusok egyaránt, mely nem csak színesítette az ünnepséget, de vidám hangulatot és perceket teremtett. A műsorokat finom falatok és több órás kötetlen beszélgetés zárt.

A rendezvényről készült képeket galériánkban tekintheti meg.