Átadták a kerékpárutat

Ünnepélyes keretek között adta át Kreisz László, Taksony polgármestere és Pánczél Károly, országgyűlési képviselő a Fő út mentén megépült 260 méteres kerékpárútszakaszt. A projektzáró eseményt csütörtökön délelőtt tartották a fejlesztés helyszínén, valamint a Petőfi Sándor Művelődési Házban, ahol a település kerékpárforgalmi hálózati tervének részleteit is megismerhették a résztvevők, a tervet elkészítő szakemberek előadásában.

A Solt utcától a KUKA Hungária Kft.-ig tartó kerékpárútra Taksony Nagyközség Önkormányzata 2018-ban nyújtotta be pályázatát a „PM-KEREKPARUT_2018/50– Kerékpárutak szilárd burkolattal történő kiépítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása Pest megye területén (H/651/2020)” című kiírás keretében.

Az önkormányzat 95 százalékos támogatási intenzitással, 32 millió forintot nyert erre a célra, amelyhez 5 százaléknyi, összesen 1,7 millió forint önerőt kellett biztosítania. A beruházás 2020 tavaszán kezdődött, a műszaki átadás augusztus 12-én indult és szeptemberben zárult.

Az eseményen Kreisz László polgármester elmondta: „Csaknem 10 éves előkészítő munkát tudhatunk magunk mögött a Fő út 3 kilométeres szakaszának rekonstrukciója kapcsán – ennek egy szelete a most átadott 260 méteres szakasz is.

Két pályázaton indulhatott el az önkormányzat, amely a rekonstrukciós tervek részét képezik: az egyik a már elkészült kerékpárutat, a másik pedig a csapadékvíz-elvezetés megvalósítását jelentette. Ez utóbbi kivitelezése jelenleg is folyamatban van.

A nyertes pályázat keretében 260 méteres kerékpárutat építhetett az önkormányzat, de a Fő út rekonstrukciója keretében a kerékpársáv kiépítése is megtörténik majd.”

Kreisz László kitért arra is, hogy az átadott szakasz az EuroVelo 6 turisztikai kerékpárútba csatlakozhat a későbbiekben. A pályázat egy fontos eleme az elkészült kerékpárhálózat forgalmi terv, amely Taksony életviteléhez alkalmazkodva teszi lehetővé a tudatos nyomvonalon történő kiépítést.

Pánczél Károly köszöntőjében tett említést a Pest megyei kompenzáció adta lehetőségekről, amelyeket Taksony jól használt ki az elmúlt évek során. Ahogy fogalmazott: „A most átadott kerékpárút projektzáró eseménye alkalmat ad arra, hogy lezárjuk a megyei kompenzáció adta lehetőségeket 2020-ban. Az eddigi évek során sikeresen elnyert pályázatok összesen 800 millió forintos kormányzati támogatást jelentettek Taksony esetében.”

Kitért a Belügyminisztérium által a belterületi utak és járdák felújítására kiírt pályázatra is, amelyen a közelmúltban 20 millió forint támogatást nyert a település. Ezt a taksonyi önkormányzat az új bölcsődéje megépítését követően az intézmény körüli úthálózat fejlesztésére fordítja.