Nemzeti Összetartozás Napja
Közös megemlékezést tartott a Taksonyi Református Missziói Egyházközség és Taksony Nagyközség Önkormányzata a mögöttünk hagyott hétvégén. A június 4-ei, vasárnapi...
A Pest-megyei Taksony és a szlovákiai Vízkelet közötti együttműködési keret-megállapodást 2004. július 3-án Halag György (Vízkelet polgármestere) és Varjú László (Taksony polgármestere) írta alá.
A testvértelepülési kapcsolat kialakulása
Vízkelet a Kisalföldön, a Dudvág és a Feketevíz folyók között fekvő mátyusföldi község, 6 kilométerre Galántától. A település a mai Szlovákia nagyszombati kerületében, a galántai járásban található a magyar-szlovák határtól 70 – Taksonytól 180 kilométerre.
A település történeti leírása
A község területén kora bronzkori, római kori, illetve avar kori temetőt találtak, első írásos említésére 1223-ban kerül sor Kusoud néven, majd 1297-ben találkozunk a névvel Wyzkeleth Kosod formában. A község birtokosai a Thurzók, majd a XVII. század második felétől az Esterházyak voltak.
1943-ban Vízkelethez csatolták a Hegy nevű falut, amelyet írásban először 1239-ben említenek, szintén mint a pozsonyi várhoz tartozó királyi birtokot.
A település címere az itt élők egykori fő foglalkozására a halászatra és a rákászatra utal. Legrégebbi ismert pecsétnyomója 1867-ből származik, teljes népessége 1592 fő (2011), melyből ekkor 1286 magyar és 240 szlovák volt.
A Vízkelet-hegyi román stílusú, téglából épült templom – mely ma műemlék – 1220 tájáról származik. Homlokzatát 1938-1943-ban restaurálták.
A Thurzó család vízkeleti kápolnája XVII. századi barokk épület, melynek Szent Anna a védőszentje. Egészen 1911-ig itt tartották az istentiszteleteket, ekkor szentelték az új és nagyobb Szt. Anna templomot.
A 2007-ben Dudvág néven alapított kistérség egyik létrehozója Vízkelet. Az önkormányzati társulás célja olyan tevékenységek, projektek megvalósítása, melyek segítik az ott élők életkörülményeinek javítását, az infrastruktúra, a szolgáltatások és a gazdaság fejlesztésével. A Nagyszombat Megyei Önkormányzat segítségével 2008 elejére befejeződött a Dudvág Kistérség stratégiai fejlesztési programjának kidolgozása.
Közös megemlékezést tartott a Taksonyi Református Missziói Egyházközség és Taksony Nagyközség Önkormányzata a mögöttünk hagyott hétvégén. A június 4-ei, vasárnapi...
Hosszú évek barátsága alapozza meg Taksony és Vízkelet testvértelepülési kapcsolatát, melynek tovább mélyítését szolgálta a X. Harmónia népzenei találkozó október...