Megemlékezés a malenkij robot taksonyi áldozatairól

A malenkij robotra elhurcolt taksonyiakra emlékeztünk január 6-án és 7-én.

Két napos rendezvényünk fő mozzanataként, pénteken 16 órakor emléktábla avatással hajtottunk fejet a borzalmakat megélt őseink előtt, majd Makra Mónika és Gárdonyi Adrienn szerzőpáros “Emlékezz ránk …” című frissen megjelent könyvének a szerzők általi bemutatójával és ajánlásával folytatódott a program. 

A ceglédberceli, a szigetszentmártoni és a taksonyi német nemzetiségi önkormányzat által létrehozott – a témához kapcsolódó – vándorkiállítás megnyitójára is ez alkalommal került sor a színházterem kiállítóterében.

Január 7-én, szombaton 15 órától a témához szorosan kapcsolódó Nagy Zoltán Mihály: A Sátán fattya című monodrámája került műsorra, melyet 18 órától a Szent Anna templomban az elhurcoltakért tartandó szentmise követett. 

A svábok életéről, betelepülésükről, magyarországi történetükről szóló könyveket mutatott be számunkra az Imedias kiadó, mely kiadványokat szombaton a színházi előadás előtt és azt követően a helyszínen volt lehetőségük megvásárolni.

 

 malenkij-robot-2017-jan-6-plakatmalenkij-robot-megemlekezes_oldal_2-017