Taksonyi Mustra -Szüreti mulatság

Vidám szüreti forgatag ragadta el az érdeklődőket, szeptember 24-én Taksonyban ahol a Lokálpatrióta Egyesület szervezésében rendezték meg a TAKSONYI MUSTRA hagyományőrző szüreti felvonulást és mulatságot. 

A langy őszi napsütésben a Szent István Parkban gyülekeztek a település civil szervezetei, egyesületei és polgárai, hogy 14.00 órakor az atyák áldását követően a taksonyi fúvószenekar felvezetésével elinduljon a MUSTRA MENET, a klasszikus szüreti felvonulás. 

A menet útvonala: Szent István Park – Dózsa Gy. út – Széchenyi út – Wesselényi u. – Szent Anna tér (az óvoda előtt)

15 órától az ünnepi köszöntőket követően a német nemzetiségi tánccsoportok színes bemutatójában gyönyörködhettek a rendezvény vendégei, ahol a legapróbb talpúaktól a legidősebb korosztályig ez alkalommal szinte mindenki felvillantotta tánctudását. 

A délután folyamán megkóstolhatták a helyben, frissen préselt MUSTot, a helyi borászok nedűit és a kistérség híres borászata, a szigetcsépi GÁL PINCÉSZET díjnyertes borait.  A borok mellé őstermelő kínálta sajtkülönlegességeit, valamit helyi termelői méz megvásárlására is adódott lehetőség. 

A kicsiket kézműves sarok, lufibohóc és ugrálóvár csalogatta, a nagyobbak a Szkíta Íjászok bemutatóját tekinthették meg és próbálhatják ki az íjászkodást.  

Az este során a TAKSER SPATZEN húzta a talpalávalót, majd tábortűz fénye toborozta össze a tér vendégeit.  

A kellemes őszies hangulatú rendezvényről az alábbi galériában láthatnak képes összefoglalót.

 

 

Mustra  plakat 2016