„Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája!”
Szent- Györgyi Albert

2002-ben a Magyar Testnevelési Egyetemen arra tettem fogadalmat, hogy a magyar ifjúságot egészségre, sportra, ezáltal emberségre nevelem. A sors úgy hozta, hogy ezt a fogadalmat most Taksonyban kell teljesítenem.

Akik ismerik az iskolában folyó sport és egészségnevelési munkát, azok tudják, hogy elég nagy létszámban próbáljuk mozgatni az ifjú generációt. Sokakban kezd kialakulni az igény a rendszeres sportolásra, a hasznos időtöltésre. Szeretnek jó csapatban lenni, szeretnek örülni, versenyezni, győzni, sikeresnek lenni. Szeretnek, mert emberek, sőt gyerekek. Erre minden embernek szüksége van, szüksége lenne. A sport azon tevékenységek egyike, ami ezt megadhatja. Hozzásegíti gyermekeinket ahhoz, hogy testileg, lelkileg egészségesen, tisztességesen, jó közösségben nőhessenek fel.

Úgy gondolom, a fenti idézet vitathatatlan tény. Mégis azt látom, mintha az értékek nem lennének teljesen a helyükön. A sportnak nem a pénzről kell szólnia; ahhoz azonban, hogy gyermekeinket sportoltassuk, versenyeztessük a mai világban sajnos pénzre is szükség van. Személyes véleményem szerint ezt a pénzt egy felelős társadalomban a társadalomnak kellene finanszírozni. A gyerekek sportja, a gyerekek egészsége nem lehet kiváltság.

Valószínűleg sokan nem osztják véleményemet, mert sajnos azt tapasztalom, hogy sok más mellett az iskolai sport, a gyermekek egészsége a pénzek elosztásánál valahol nagyon hátul foglal helyet.

Nem kívánom firtatni ennek okát, sőt magyarázatokra sem vagyok kíváncsi. Nincs arra idő, hogy akár országos, akár helyi szinten felébredjenek a felelős emberek, és felismerjék Szent-Györgyi Albert szavainak igazságát. Úgy gondolom, hogy az eddigi eredmények, melyeket a rendszeresen sportoló gyermekek száma mutat leginkább, nem válhatnak az abszolút nincstelenség áldozatává. Ezért néhány szülővel, kollégával arra az elhatározásra jutottunk, hogy sportoló gyermekeinket diáksport egyesületbe tömörítjük.

Az egyesületet a taksonyi sportért egykor sokat fáradozó Brózik Tibor tanár úrról neveztük el. Célunk az volt, hogy jogi és anyagi függetlenség megszerzésével lehetővé tegyük pályázatok, támogatások elnyerése által a szükséges anyagi fedezet megteremtését.

A tagsági díjat úgy gondolom jelképes szinten állapítottuk meg, amely jelenleg éves szinten 6000 Ft. Erre is azért van szükség, hogy pályázatokon önerőt tudjunk felmutatni, valamint az alapvető működés feltételeit biztosítsuk. Jelenleg a fent említett éves tagdíjért a gyermekek heti 12 órányi edzésen vehetnek részt. (15 Ft/edzésóra) Ez azt jelenti, hogy nincs külön szakosztályi tagdíj. A tagdíj fejében bármilyen általunk meghirdetett edzésen, illetve túráinkon kedvezményesen, részt vehetnek a gyermekek.

A sporttevékenységek körét, a rendelkezésre álló infrastruktúrát mihamarabb szeretnénk bővíteni. Hamarosan létrejön honlapunk, ahol igyekszünk bővebb tájékoztatást nyújtani. Ha valakit érdekelnek ötleteink, terveink, hogy mit képzelünk el Taksony sportjövőjéről, szívesen megosztom gondolataimat személyes beszélgetésen is.

Lehetőség van az egyesületbe pártoló tagként is belépni. Ennek éves tagsági díja 3000 Ft. Aki teheti, és egyet ért céljainkkal ilyen módon is támogathatja fáradozásainkat.

Számon kérhetjük a felelősöktől, hogy miért nincs ott a pénz, ahol annak lennie kellene, de mégsem hagyhatjuk, hogy felnőjön egy generáció sport és egészség nélkül.

„Az emberek életéből csak az nő ki, aminek magját a múltban valahol elvetették.” (Szepes Mária)

Gera Imre
Testnevelő, BTDSE elnök

Névadónkról

Brózik Tibor

Bizonyára sokaknak ismerős ez a név Taksonyban, hiszen Tibi bácsi 1953-ban kezdett tanítani iskolánkban, a főiskola elvégzése után, s ez az intézmény maradt mindvégig a munkahelye.

Mezőtúron született öt gyermekes családba, alapfokú és középfokú tanulmányait is ott végezte, majd 1954-ben az Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskolán szerzett diplomát testnevelés-biológia szakos tanárként. Már 1953-ban gyakorló pedagógusként megkezdte munkáját a taksonyi általános iskolában. Feleségét, Pap Ibolyát (Ibi nénit) is itt ismerte meg, aki tanítónőként dolgozott az intézményben. Egy gyermekük született Ibolya, aki szintén Taksonyban él.

Velük, mint a legilletékesebb személyekkel beszélgettem, hogy egy kicsit jobban megismerhessem Tibi bácsit, kinek emlékét ma is őrzi a minden évben megrendezésre kerülő Brózik Tibor Labdarúgó Torna, valamint a tornatermünk falán elhelyezett emléktábla.

A beszélgetést szándékosan nem interjúnak szántam. Kérdeztem ugyan, de teljesen spontán. Kíváncsi voltam a testnevelőre, akit diákjai, ismerősei ennyire tiszteltek.

A beszélgetésből kiragadtam néhány mondatot, ami azt hiszem, sokakban kellemes emlékeket ébreszt, akik őt nálam jobban ismerték:

„Szerintem, ő született pedagógus. Nagyon sok élménye volt. Sátorban szalmaágyon alvás, éjszakai fürdőzés, éjszakai túrák.”

„Nélküle nem is igen volt nyári tábor, (akkor még úttörőtábor)”

„Nem tudok mást mondani róla, csak azt, hogy pedagógus volt, de 5 csillagos.”

„A Tibort mindenki nagyon szerette.”

„Ha most elmegyek 30-40 éves találkozókra, ott nem arról beszélnek, hogy mi volt velünk az osztályban, hanem: amikor a Tibi bácsi…”

„Annak idején még az olajos padlón, az osztálytermekben dolgozott a diákokkal. Széttolták az asztalokat, bevitték a szőnyeget, és ott készültek fel a tornaversenyre.”

„Lányával a ping-pongot szerettette meg. Még az olajos padlós időből.”

„Nagyon élvezte a táborozásokat. Mindenféle játékot kitalált a gyerekeknek”

„A 3-4 emeletes kollégium kéményén kézen állt.”

„A csepeli strandon jónéhány gyerek megtanult nála úszni.”

Egy életet elmesélni pár mondatban lehetetlenség. Akik ismerték, szerették, a fenti néhány mondatot elolvasva bizonyosan még több kellemes, vidám élményt idéznek majd emlékezetükbe.
Remélem, hogy a most megalakult Brózik Tibor Taksonyi Diáksport Egyesület pályafutása méltó lesz névadója életpályájához.

Gera Imre