A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Taksonyi csoportja és Taksony Nagyközség Önkormányzata szervezésében – tartva a korábbi évek hagyományait – október 22-én este emlékeztünk az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójára. A Szent Anna templomban adott szentmisét követően a Fő téren folytatódott a közös megemlékezés Kreisz László polgármester ünnepi beszédével, amelyben Mindszenty József bíboros alakja és a szabadságharc hősei előtt tisztelgett. Az eseményt változatos előadások színesítették. Az emlékműsorban a többi között a Taksonyi Dunamenti Fiatal Svábok Egyesületének táncosai is közreműködtek, valamint az általános iskola 7.c és d osztályos tanulói, akik előadásukkal a 65 évvel ezelőtti időszakra repítették vissza a közönséget. Györke Erzsébet, a KÉSZ Taksonyi csoportjának képviseletében osztotta meg gondolatait, hangsúlyozva a forradalom és szabadságharc történelmi jelentőségét. Az esemény zárásaként énekszó töltötte meg a teret az iskolások és a táncosok előadásában. A Hősökre emlékezve a települési és nemzetiségi önkormányzat, az egyházak, egyesületek és szervezetek képviselői főhajtás mellett helyezték el az emlékezés virágait és mécseseit az ’56-os emlékműnél.
- Aktuális
- Ügyintézés, nyomtatványok
- Ülések, határozatok
- Hasznos infók
- Hasznos linkek
- Hirdetőtábla
- Közérdekű adatok
- Dokumentumtár
- Hivatalok, hatóságok
- Közbeszerzések
- Taksonyi média
- Uniós projektek
- Széchenyi Terv Plusz
- Főtér
- Marestli
- Útépítés
- Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
- Kerékpárút
- Útépítés II.
- Taksony-szigeti mellékág rehabilitációja
- Taksony települési vízminőség-javító program
- Rugalmas munkahelyek létrehozása
- ÁROP-3.A.2-2013 Paradigmaváltás az önkormányzat rendszerében
- Közigazgatási partnerségi kapcsolatok erősítése
- Elektronikus helyi közigazgatás infrastruktúra fejlesztése (ASP)
- Épületenergetikai korszerűsítések Taksony Nagyközség Önkormányzatának épületein
- Egyházak
- Civil szervezetek
- Kérdezzen tőlünk!
2018. augusztustól Taksonyban
MEGTERMELT ZÖLDENERGIA (napelem)
Német Nemzetiségi Ált. Iskola, Taksony
176 657,16 kWh*
Eddigi összes megtakarítás:
bruttó
9 871 600 Ft
* Az adatok 24 óránként frissülnek
2018. augusztustól Taksonyban
MEGTERMELT ZÖLDENERGIA (napelem)
Művelődési Ház, Taksony
19 388,20 kWh*
Eddigi összes megtakarítás:
bruttó
1 083 415 Ft































