Mintaüzem Taksonyban

Századik vállalkozásként csatlakozott az NCT Ipari Elektronikai Kft. taksonyi üzeme a két évvel ezelőtt útjára indított Modern Mintaüzem Programhoz. A 100. vállalkozás csatlakozásának tényét György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára jelentette be november 10-én, Taksonyban. A kormány a többi között azért indította el a programot, hogy a magyarországi konvergencia régiókban működő mikro-, kis- és középvállalkozások szervezeti megújulását és technológiaváltását elősegítse. A projekt számos tudásalapú, fejlesztő szolgáltatással segíti a kkv-kat, így például lehetővé teszi, hogy a résztvevő mintaüzemekben és műhelyekben az érdeklődők látogatást tegyenek.

György László, a taksonyi üzemben tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kormány arra buzdítja a kis- és középvállalkozásokat, családokat, hogy jelentkezzenek azoknak a gyáraknak a látogatására, amelyek számukra érdekesek lehetnek. Külön pozitívum, hogy a helyszíni látogatás alkalmával nemcsak egy cég történetével, tevékenységével ismerkedhetnek meg a látogatók, hanem a vállalkozásban dolgozó szakértőktől kaphatnak választ felvetődő kérdéseikre. A gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy a cél az eddig megteremtett munkahelyek megerősítése. A 160 embernek munkát adó NCT Kft. olyan szerszámgépek gyártásával foglalkozik, amelyek a magyar gazdaság átalakításához szükségesek – emelte ki az államtitkár.  

Póka István és Apostol Attila,  az NCT Ipari Elektronikai Kft. ügyvezető igazgatói az esemény zárásaként üzemlátogatásra invitálták Kreisz László polgármestert, Pánczél Károly országgyűlési képviselőt és György László államtitkárt, amely során nemcsak a cég történetéről esett szó, hanem az ipari elektronika és szerszámgépgyártás főbb munkaállomásait és a gyártási folyamatait is megtekinthették az 5400 m2-en elterülő üzem területén.

A Modern Mintaüzem Program keretében bárki bejárhatja a gyár főbb pontjait a jövőben. A körülbelül 30-40 perces tárlatvezetés után lehetőség nyílik, hogy látogatók feltegyék kérdéseiket az előtérben, ahol megtekinthetők lesznek a cég legújabb NCT 304 CNC vezérlései. Mintaüzem látogatásra 2022. január 26-án nyílik lehetőség azok számára, akik program weboldalán a modem4.hu oldalon jelentkeznek az alkalomra.