TAKSONY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK ESETI MÓDOSÍTÁSA
AZ 51. SZÁMÚ FŐÚT, TAKSONY ÉS DUNAVECSE KÖZÖTTI SZAKASZ FEJLESZTÉSE,
PÁRHUZAMOSAN KERÉKPÁRÚT FEJLESZTÉSSEL PROJEKT
MEGVALÓSÍTÁSÁRA
TISZTELT TAKSONYI LAKOSOK, VÉLEMÉNYEZŐ PARTNEREK!
A HIRDETMÉNYBEN SZEREPLŐ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁS INDOKAI, TARTALMA
Taksony Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a 142/2023. (VII. 11.) számú határozatában döntött a hatályos településrendezési eszközök módosításának szükségességéről. Az 51. számú főút, Taksony és Dunavecse közötti szakasz fejlesztése, párhuzamosan kerékpárút fejlesztéssel tárgyú projekt keretén belül megvalósításra kerülő Taksony közigazgatási területét érintő főútvonal nem felel meg a Nagyközség rendezési eszközeinek, ezért a nyomvonal megvalósítása érdekében azok módosítása szükségesek.
A beruházás az egyes közlekedésfejlesztési projektekkel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 345/2012. (XII. 6.) Korm. rendelet értelmében nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügynek minősül (1. melléklet 1.2.119. Az 51. számú főút, Taksony és Dunavecse közötti szakasz fejlesztése, párhuzamosan kerékpárút fejlesztéssel.
A rendezéssel érintett terület
Az 51-es számú főút fejlesztésével Taksony Nagyközség külterületén belül a
- 3626, 3627/1-2, 3628–3631, 3639-3643, 3644/1-2, 3645/1-2, 3735/2-4, 3736 hrsz.-ú egykori zártkerti telkek csoportja,
- 08/17, 013/3-7, 015/7-8, 042/13, 042/15-16, 042/44, 042/84-102, 042/163, 042/165, 059/26-27, 061, 065/2, 083/3, 083/24, 096/1-2 hrsz.-ú telkek csoportja
és a rendezéshez szükséges kapcsolódó telkek összessége érintett.
A települést külterületen ketté szelő 51-es főút Dunaharaszti M0-as csomópontjától indulva, Dunaharaszti és Taksony települések belterületét elkerülve, Dunavarsány Ipari Parkjánál csatlakozik össze Dunaharasztit és Taksonyt is átszelő 510-es számú főúttal. Az 51-es számú főútvonal főként mezőgazdasági hasznosítású területek mellett halad el, melyek egy része gazdaságfejlesztési potenciállal rendelkező terület a hatályos településrendezési eszközökben kijelöltek szerint. A közlekedésfejlesztés során az 51-es számú főútvonal az M0 csomóponttól egészen az 5202 j. út csomópontjáig 2×2 sávosra kerül kibővítésre, majd a csomóponttól az út 11,5 tonnás felújítása tervezett. A fejlesztés során kerékpárút is kialakításra kerül, azonban Taksony települést nem érinti, ugyanis a kerékpárút az 510. sz. út – 51. sz. főút csomópontjától az 513. sz. út – 51. sz. főút csomópontjáig tart, Dunavarsány és Szalkszentmárton között. A fejlesztés során, többek között Taksony területén is, az 51-es számú főutat érintő szintbeni és különszintű közlekedési csomópontok is felújításra kerülnek:
- Taksony ipartelep feltáró útjának kereszteződése,
- az 5202 j. útjának kereszteződése,
- az 52101 j. útjának kereszteződése és
- a Budapest – Kelebia vasútvonal kereszteződése.
Az 51-es számú főút fejlesztése érdekében a módosítással érintett területen a hatályos szabályozás korrekciója történik a végleges útépítési engedélyezési tervek alapján meghatározott kisajátítási vonalak, valamint tulajdonosi és kezelői lehatárolási terv figyelembevételével. A megbízás szerint a közút és a kerékpárút kialakításához szükséges terület meghatározásán és az út megvalósításához szükséges szabályozók megállapításán túl, az 51-es számú főút mellett elterülő tervezett gazdasági területek feltárását/megközelíthetőségét biztostó kiszolgáló utak rendszerének kisebb korrekciója is szükséges, azonban a módosítás során egyéb hatályos szabályozási elem nem változik.
A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSÁNAK PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSE
A településrendezési eszközök módosításának egyeztetése a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Tr.) 68.§ (1) bekezdés alapján egyszerűsített eljárással történik, tekintettel arra, hogy a fejlesztéssel érintett területet az Önkormányzat a 89/2023. (III.30.) számú határozatával kiemelt fejlesztési területté nyilvánította, és arra, hogy a módosítással érintett területen megvalósuló beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügynek minősül.
A Tr. 68.§ (2) bekezdése alapján egyszerűsített eljárás esetén a véleményezési szakaszban csak a partnerek adnak véleményt. A véleményezési szakaszt a polgármester kezdeményezi az E-TÉR egyeztetési felületre történő véleményezendő tervezet feltöltésével és a véleménynyilvánításra 10 nap áll rendelkezésre. A partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 16/2017. (V. 24.) önkormányzati rendelet az RTr. hatálya alá tartozik, ezért a településrendezési eszközök módosításának partnerségi egyeztetése a Tr.-ben foglalt követelmények alapján történik, illetve a veszélyhelyzet ideje alatt egyes szervezetek működésére vonatkozó, továbbá egyes közigazgatási eljárási szabályok megállapításáról szóló 146/2023. (IV. 27.) Korm. rendelet 2.§-ban foglalt követelmények alapján, miszerint: „2.§ A településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló kormányrendeletben meghatározott tájékoztatás, véleménynyilvánítás és egyeztetés elektronikus úton is lefolytatható.”
Fentiek alapján a szóban forgó településrendezési eszköz módosítás (az elkészült tervezet partnerségi egyeztetési dokumentumának) partnerségi egyeztetése az E-TÉR felületen és egyben települési szinten elektronikus úton, az Önkormányzat hivatalos honlapján keresztül, továbbá közterületi hirdetőfelületen történő közzététellel, egyúttal a tervdokumentáció önkormányzati hivatalban történő megtekinthetőségével történik.
A partnerségi egyeztetés során az Önkormányzat a tervezetet a lakossággal, érdekképviseleti, civil és gazdálkodó szervezetekkel, vallási közösségekkel (a továbbiakban együtt: partnerek) véleményezteti.
A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ELJÁRÁS TÍPUSA
A településrendezési eszközök módosításának egyeztetése a Tr. 68. § (1) bekezdés alapján egyszerűsített eljárással történik, tekintettel arra, hogy a fejlesztéssel érintett területet az Önkormányzat a 89/2023. (III.30.) számú határozatával kiemelt fejlesztési területté nyilvánította.
A Tr. 68. § (2) bekezdése alapján egyszerűsített eljárás esetén a véleményezési szakaszban csak a partnerek adnak véleményt.
A jogszabályokban foglalt követelmények alapján a szóban forgó tervezettel kapcsolatban, kezdeményezem a véleményezési szakaszt a tervezet az E-TÉR egyeztetési felületre történő feltöltésével, és egyben települési szinten elektronikus úton, az Önkormányzat hivatalos honlapján keresztül, továbbá közterületi hirdetőfelületen történő közzététellel, egyúttal a tervdokumentáció önkormányzati hivatalban történő megtekinthetőségével, illetve jelen Hirdetmény szerinti általános tájékoztatással.
Kérem a Tisztelt Partnereket, hogy a tervezettel kapcsolatosan az alábbiak szerint adják meg véleményüket, amennyiben azt szükségesnek tartják!
A PARTNEREK VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁSI LEHETŐSÉGEI
A Tisztelt Partnerek az E-TÉR felületen, vagy a megadott e-mail címen, vagy a megadott címre postai úton adhatnak véleményt. Kérjük a Tisztelt Partnereket, hogy a számukra legmegfelelőbb módot válasszák a véleménynyilvánításra! (Az E-TÉR felületen történő véleményezéshez a Partnereknek a mellékletben rövid tájékoztató ad segítséget.)
PARTNEREK VÉLEMÉNYÉNEK SZABÁLYAI
A Tr.-ben foglaltak szerint a Partner a közösségi érdekre vagy a jogos magánérdekre vonatkozóan ad véleményt, és tesz a módosításra javaslatot. A Partner véleménye a véleményezett tervezet tartalmára terjedhet ki, a vélemény és a tervezet között közvetlen összefüggésnek kell lennie. A Partner kifogást emelő véleményét indokolással támasztja alá.
Azt a Partnert, akinek a véleménye határidőn belül az E-TÉR felületre nem kerül feltöltésre, kifogást nem emelő véleményezőnek kell tekinteni.
Kérem a tisztelt Partnereket, hogy a véleményezési szakasz megkezdését követő naptól számított 10 napon belül adják meg véleményüket!
A Hirdetmény közzététele: 2023. október 13.
A véleményezési szakasz kezdete: a Hirdetmény közzétételének időpontja
A véleményezési határidő: 2023. október 23. nap 24.00 óra. (a Hirdetmény közzétételét követő naptól számított 10. nap)
A partneri vélemény E-TÉR-be történő feltöltésének, vagy e-mailen vagy postai úton történő beérkezésének utolsó időpontja:
2023. október 23.
A véleményeket
- az E-TÉR felületen a mellékletben foglaltak szerint, vagy
- e-mailes formában az onkormanyzat@taksony.hu e-mail címre, vagy
- postai úton a 2335 Taksony, Fő út 85. címre kérjük megküldeni.
Tisztelettel kérem a tisztelt Partnereket a Hirdetmény alapján a településrendezési eszközök tervezetének véleményezésére!
Kreisz László
polgármester
A hirdetmény, valamint annak a véleményezési lehetőséget tartalmazó melléklete megtekinthető az alábbi linkre kattintva.
A településrendezési terv módosításának elkészült partnerségi egyeztetési dokumentációja az alábbi linkre kattintva érhető el.




