Taksony, I. számú fogászati körzet betegeinek ellátása

Mint arról már  korábban tájékoztattuk Önöket, a Dr. Toldi-Dental Bt. és Taksony Nagyközség Önkormányzata között, 2013-ban, a Taksony, I. számú vegyes fogászati körzet (Széchenyi úti rendelő) működtetése tárgyában létrejött feladatellátási szerződés a feladatellátó Bt. részéről a tartós és kilátástalan humánerőforrás hiányára hivatkozással június hónap folyamán felmondásra került. A körzet működtetésére a Képviselő-testület a pályázatot kiírta. A pályázati eljárás sikeresen lezárult, melynek eredményeképpen a körzet működtetésére Taksony Nagyközség Önkormányzata a Sorident Bt.-vel fog feladatellátási szerződést kötni. A Bt. a fogorvosi ellátást

dr. Magyar Nóra fogorvos

személyes közreműködésével biztosítja majd.

A szerződéskötés és engedélyezési eljárások folyamatban vannak, így a Sorident Bt. az adminisztratív teendők befejezéséig továbbra is helyettesítés keretében gondoskodik a betegellátásról. A fogászati ellátás természetesen a jövőben is a Széchenyi út 36. szám alatti rendelőben történik majd, jelenleg azonban a rendelő felújítás alatt áll, így a helyettesítés helyszíne egyelőre a Taksony, Alkotmány u. 13. szám alatti rendelő.

Minden esetben előzetes bejelentkezés szükséges az alábbi telefonszámon:

+36-24/478-813

Bejelentkezni hétfőn és szerdán 14-18 óra között, valamint csütörtökön 8-12 óra között lehet.