Megnyitotta kapuit az új Sünivár Bölcsőde

Nagy érdeklődés mellett zajlott a beruházás zárórendezvénye június 29-én, szombaton délelőtt. Az eseményen részt vett és beszédet mondott Szabó István, Pest megye Közgyűlésének elnöke, aki a nevelési intézmények jelentőségéről szólt. Mint azt elmondta, a megye korfája évről évre fiatalodik, hiszen sok család választja otthonául a főváros közelében található településeket. Kreisz László, Taksony polgármestere mérföldkőnek nevezte az új, 56 férőhelyes 4 csoportszobás intézmény megépítését, amelyet úgy terveztek meg, hogy a későbbiek folyamán további 2×2 csoportszobával bővíthető lesz. A tervezést végző Érces mérnök iroda nevében Dr. Érces Gergő főépítész az épület tereinek kialakításáról szólt. Mojzes Zsuzsanna intézményvezető köszönetét fejezte ki a felépült bölcsőde tervezésében, berendezésében és létrehozásában részt vállalóknak, melynek nyomán a jövőben olyan környezetben zajlik majd a szakmai munka, amely a század követelményeinek is megfelel. A projektzáró rendezvényen egy kedves verset mondott el Barna Marcell, majd Stefán Attila református lelkész és Láng András kanonok plébános szóltak a megjelentekhez, melyet a bölcsőde felszentelése, majd az ünnepélyes szalagátvágás követett. A megnyitó után a vendégek, akik között érdeklődő kisgyermekes családok is voltak, közösen tekintették meg a négy csoportszobás, modern épületet.