2025. május 01-én hagyományteremtő szándékkal került megrendezésre a Taksony Nagyközség Önkormányzata által szervezett I. Taksonyi Családi Majális.
Az eseményt már több hónapos előkészítő munkák előzték meg, hisz a helyi műfüves focipálya kiváló helyszín ugyan, de komoly infrastruktúrát kellet telepíteni, hogy igazi attrakció válhasson majd belőle.
A rendezvényt- ragyogó napsütésben – 11 órakor a májusfa felállítása és feldíszítése nyitotta meg a Murguly Anita vezette fiatal táncosok közreműködésével, miközben Zsolnai Pál polgármester Ruff Mátyás alpolgármesterrel minden megjelenő édesanyát és nagymamát egy-egy gyönyörű virággal köszöntött a közelgő anyák napja alkalmából.
Ezt követően a „Mozgással az Egészségért Klub” és a „Last Dance” táncosai mutatták be tehetségüket, invitáltak egy kis közös mozgásra mindenkit, majd megkezdődtek a családi programok, sorversenyek és kapura rúgások, ahol kicsik és nagyok egyaránt próbára tehették ügyességüket.
Az esemény ideje alatt a gyerekeket különleges élmények várták, voltak légvárak, ingyenes kézműves foglalkozások, elektromos kisautók, valamint lufihajtogatás, arcfestés és csillámtetoválás. Az ügyességi játékok és sorversenyek mellett a vattacukor és a popcorn sem maradhatott el. A technika iránt érdeklődőket a KUKA Hungária Kft. munkatársai várták, akik izgalmas robotbemutatókkal és interaktív élményekkel színesítették a programot.
A gasztronómia szerelmesei számára 11 órától elstartolt a bográcsos főzőverseny, ahol a csapatok ízletes egytálételekkel mérhették össze tudásukat, majd az elkészült finomságokat megkóstolhatták a látogatók és az eredményhirdetésen kiderült, mely csapatok érdemesek az érmekre, majd kezdődött a tombolasorsolás.
Az igazi majális nem múlhat el zene nélkül! Délutántól élőzene kíséretében volt lehetősége a vendégeknek beszélgetni, vigadni, táncolni, május elsejét ünnepelni.
Először Kréta Garbó koncertje hozott igazi zenei élményt, miután Zsolnai Pál polgármester köszöntötte a megjelenteket, – Olasz Erika segédletével kihirdetésre kerültek a rajzverseny és a főzőverseny győztesei – és kívánt mindenkinek az est hátralévő részéhez nagyon jó szórakozást, mely meg is kezdődött a Takser Spatzen zenekar tradícionális sváb zenéje mellett egyéb slágerekkel, majd a Kis-Duna Line Dance táncosai mutatták be ismét tehetségüket.
A Főzőverseny eredménye:
- Őrült nők a ketrecből
- Makulátlanok
- EmBi
A Föld napjára meghirdetett rajzverseny nyertesei:
Óvoda:
- helyezett: Zsigmond Emília (Levendula csoport)
- helyezett: Pirtyák Dóra (Csiga csoport)
- helyezett: Balogh Petra (Levendula Csoport)
Alsó tagozat:
- helyezett: Pálfy Gréti (3.d)
- helyezett: Nagypál Norina Maja (1.d)
- helyezett: Újfalusi Izabella (2.d)
Felső tagozat:
- helyezett: Szemerédi Emma (5.d)
- helyezett: Pállinger Lili (5.d)
- helyezett: Turi Alina (5.d)
A büntető rúgó verseny nyertesei:
2-3. évfolyam: Lang Zsombor
- évfolyam: Gráf Roland
5-6. évfolyam Légrádi Lóránt
7-8. évfolyam: Murányi Máté
A napot egy igazi Retró Disco zárta, ahol Gál Péter a legjobb slágereket és az éjfélig tartó bulit biztosította! A majális kiváló hangulatban telt, összehozva a közösségeket és lehetőséget adva a közös ünneplésre.
A rendezvény szervezői arra a következtetésre jutottak: kellő alapot fektettek le e hagyomány felélesztésével, készülnek a II. Taksonyi Családi Majálisra!
Fényképek ide kattintva érhetők el!